Amikor bekerültem a kereskedelmi iskolába, még nem igen éreztem affinitást a kereskedelmi munka iránt. Csak az vonzott az egészben, hogy a kozmetika és vegyi cikk „szakmát” választottam a kereskedelem oly sok ágazata közül.
Az élet úgy hozta, alakította, hogy olyan gyakorlati helyeket kaptam, amelyek nem a finompiperéket árulták. Ehelyett pakolhattam a nehéz festékes dobozokat, mosószereket és a nagy szappan gyűjtődobozokat. Áruismeret órán kicsit irigykedtem is azokra az osztálytársnőimre, akik kifestett körömmel és szempillával jöttek, kik már ismerhették is, sőt el is adhatták ezeket a szépítő szereket. Sokuk illatozott a már kedvenccé vált parfümjétől én pedig maximum a trinát festék színkódjairól és legfeljebb a kedvenc szappanom milyenségéről számolhattam be.
De azért nem voltam ám teljesen tudatlan a finomkozmetikumok kínálatáról sem. Felkerestem az akkori kis illatszer boltokat és mindenféle dobozokat, prospektusokat, képeket kértem és gyűjtögettem a feladataim elvégzéséhez. Mivel nekem is meg kellett írnom a dolgozataimat és megcsinálni a munkafüzetem, önálló gyűjtő munkába kezdtem e terület megismerésére.
Azt hiszem, az ilyen egyik „begyűjtő” munkám alkalmával pecsételődött meg a sorsom! Kaptam egy termékleíró lapot, egy krémet reklámozott. Olyan egyszerű volt, egy mondat egy név és egy termék….
Amikor megláttam, olyan nagyot dobbant a szívem, és én nem is értettem miért? Hazaérve különös figyelmet fordítva erre az egy „képi anyagomra” kiemelt helyre ragasztottam be a munkafüzetembe és kész… A tanuló éveim alatt néhányszor megnéztem még, odalapoztam a munkafüzetembe, valamiért?? – de ezután évekig eszembe sem jutott.
Az iskola befejezése után a Hélia-D márkaüzletben kaptam munka lehetőséget, ahol előnyömre szolgált, hogy eddig hol dolgoztam. A háztartási üzletekben eltöltött tanuló éveimnek óriási értéke volt, mert ott igazán megtanultam a munkát és a szakma iránti „tiszteletet”.
A „Héliában”, abban a tükrökkel teli csoda világban aztán már minden szépítő szert árulhattam kedvemre. Aztán a rendszerváltás első évét írtuk. Semmi sem volt már a régi. Mindenki féltette a munkahelyét, és átszervezések is jutottak mindennapra. Nagyvállalatnál voltam alkalmazásban és egyik nap én is beleestem. Ekkor kerültem át Debrecenben az akkor első és sokáig a legnagyobb Unió áruház illatszerosztályára.
Keményen, de nagy lelkesedéssel dolgoztam, végeztem a munkám, mert nagyon szerettem, amit csinálok. Teltek az évek, közben férjhez mentem és hat év után visszahívtak a Hélia-D márkaboltba dolgozni. Ennek én persze nagyon örültem és ismét lelkesen zökkentem vissza abba a különleges világba. Mert hiába illatszerosztályon dolgoztam, ez azért mégis más világ, más egy kis üzletben dolgozni.
Pár hónap elteltével megtudtam, hogy egy új kozmetikai márkát fognak bevezetni. Jöttek a cég képviselői. Melyik cégtől? Estée Lauder.
Amikor megláttam a céglogót a szívem megint egy óriásit dobbant, úgy, ahogy jó pár évvel azelőtt. Már tudtam, hogy miért. Ugyanazért, amiért a begyűjtő munkám során megszerzett kép akkor ott, magával ragadott. Ekkor 1994. évet írtunk.
Az elvégzett tréningek után az újonnan megnyitott kis üzletben én lettem az egyik márka képviselő szépségtanácsadó. Azóta már nagyon sok szakmai tréningen vettem részt és mindezek közben elsajátítottam a cég hitvallását és azóta is a szépségápolás iránt érzett szenvedélyemet kamatoztathatom nap mint nap.
1999-ben nyitott egy nagyobb szaküzlet, amiben a munkám elismeréseképpen kineveztek az új üzlet vezetőjének. Ez egy nagy kihívás volt számomra, de bíztam magamban. Sokat kellett tanulnom a „vezetési” feladatokat, de tudtam, hogy ha megtanulom, azt már senki nem veheti el tőlem.
Az évek teltek és nekem volt egy nagy álmon – mondhatnám minden este. Egy saját üzlet. Mindig kerestem a lehetőségeket az álmom megvalósulására és tudtam egyszer sikerülni fog.
2004. évben ez meg is valósult. Kicsit göröngyös volt az út kezdete, de leküzdöttük a felmerülő akadályokat és megnyitottuk az Eszti Parfümériát.
Boldogan, lelkesen dolgoztam, csináltam a feladataimat. Ebben a férjem volt segítségemre és az évek alatt néhány kolléganő.
2008-ban elnyertük az ÉV ÜZLETE díjat a debreceni kereskedelmi üzletek kategóriában. Ez dupla elismerés volt a kis üzletünknek, mert e díjazásra a vásárlóink neveztek be bennünket és általuk kaptuk meg az elismerő szavazatokat is.
Az elmúlt évek alatt néhányszor átköltöztünk, keresve azt a helyet, ami jó otthont ad mindannak, amit képviselünk. Helyet, ami barátságos, áttekinthető, és ahol méltóképpen bemutathatók a forgalmazott termékcsaládjaink. Ezt a helyet megtalálva a nevünket is megváltoztattuk, ezzel is jelezve, hogy ez kicsit másabb, mint egy illatszerüzlet. így lettünk Szépészet.
Most 2023-t írunk. Eltelt 35 év munkaévem, és ebben az elmúlt 35 évben azt mondhatom, hogy minden nap azt csinálhattam, ami a hobbim. A „szépítészet”.
Sokan megszokták tőlem kérdezni…Miért Eszti?
Hát ezért. Tisztelgés az Estée Lauder márka és a mélyen érintő érzéseim előtt.
Így alakult ki az Eszti név is és a Szépészet kifejezés, maga az üzletre is.
És én büszkén viselem az EsztiNóra nevemet is
2021-2025 © l Minden jog fenntartva! | Weboldalt készítette: Speedmarketing